- Hhhnnn~ méééég~ - Hallatszott a zárt ajtón keresztül, mikor Reita odaért. – Ahhhhh~ jóóóóó~ - el nem tudta képzelni, mit csinálhat bent a lány. Vagyis el tudta képzelni, és ez nagyon nem tetszett neki. – Oooottt~ Pont ott~ Oh, igen. Még. Keményebben~ - na jó, ez már azért neki is sok volt. Még is kivel van a barátnője? Nem bírta tovább hallgatni, benyitott.
- Mégis, mi a franc folyik itt? – bent azonban nem az várta, amire számított. Az ágyon lévő két személy hirtelen fordult hátra, amikor kivágódott az ajtó és egy kitörni készülő vulkánra emlékeztető Reita állt az ajtóban.
- Mi folyna? Úgy fájt egész nap a hátam, mert sikerült elfeküdni tegnap éjjel. Kouki pedig pont jókor jött, és megmasszírozta a vállam. Arany keze van, az egyszer biztos! Már sokkal jobb!
- Oh, köszönöm a bókot. De úgy látom valaki nem így gondolja. Az ajtó túl oldaláról másképp jöhettek le neki a hangok. – szólalt meg a szőke énekes is.
- Mert szerinted ki gondolta volna, hogy valami… mást csináltok?
- Talán nem mindenki ilyen hirtelen haragú és perverz, mint te.
- Nem is vagyok hirtelen haragú! – kezdett elpattanni az a bizonyos cérna a basszerosnál.
- Ohhó, csak nem féltékeny valaki? – húzta a másik agyát az énekes, miközben közelebb hajolt az előtte ülő lányhoz. – Eddig nem volt rá semmi okod, de ezen változtathatunk. – egyik kezével átkarolta a lányt, míg a másikkal elhúzta a haját és vállába csókolt.
- Azonnal fejezd be! – állt még mindig az ajtóban Reita.
- És ha nem? – nézett fel rá a másik, miközben nem hagyta abba tevékenységét. Egyik kezével megfogta a lány állát és maga felé fordította, hogy megcsókolja, de a lány megállította.
- Szerintem ne húzzuk szegény Reirei agyát. Még a végén képes és behúz neked egyet, az pedig nem lenne szép látvány. És a sminkesek sem örülnének egy pár monoklinak, hidd el.
- Ajh, elrontod a játékomat! – durcázott be Kouki és egy puszit nyomott a lány arcára, de még mindig ott ült közvetlen mögötte és nem állt szándékában arrébb menni.
- Mi lenne, ha leszállnál végre a csajomról?
- Nem is vagyok rajta…
- Akkor is engedd el végre! – mondta egyre ingerültebben a basszeros, ami persze nem hatotta meg Koukit.
- Nyemm~ - karolta át két kézzel a lányt, miközben az csak nevetett a két civakodó óvodáson.
- Szerintem jobban teszed, ha most már tényleg abbahagyod a szívatását, mert a végén ő szed le az ágyról és abban nem lesz köszönet.
- Pedig olyan jól szórakoztam rajta.
- Vedd már le végre róla a kezed!
- Miért? Neked szabad akkor nekem miért nem? – durcázott tovább az énekes.
- Talán mert ő az én csajom, és akkor van rajta a kezem, amikor csak akarom?
- Ez annyira nem ér. Nem osztozol?
- Nem!
- És hármasban? – vonogatta fel a szemöldökét.
- Pláne nem! És most már kifelé, amíg szépen mondom! – látszott Reitán, hogy nem sok választja el attól, hogy össze ne verje a másikat.
- Jól van már, megyek. – tápászkodott fel Kouki végül az ágyról és indult el az ajtó felé. – Tényleg nincs hárm…
- Be ne fejezd a mondatot! És megmondtam már, hogy NINCS! – tolta ki végleg a szobából az énekest Reita és csapta rá az ajtót, majd zárta kulcsra, hogy még véletlenül se próbáljon visszajönni.
Jajj ez annyira aranyos story volt!Nagyon jot nevettem!
VálaszTörlés