cím: Egy valóra vált álom
páros: egyelőre még nincs
megjegyzés: Még régebben jött az ötlet, hogy írok egy ilyen történetet, de azóta is csak 1 fejezet árválkodik belőle ^^" Szóval ez egy több fejezetes irománynak ígérkezik, amint megszáll megint ugyanaz az ihlet, és írok hozzá folytatást.
megjegyzés 2: az egészet Aesh ihlette, ez a gyönyörű BJD OwO akiért azóta is fáj a szívem, de hát ez van, ha valaki limited kiadást néz ki magának...
01 02 03
besorolás: egyelőre nincs.
írtam: 2008.11.25.
1. fejezet
Egy lány szalad épp az Inabe-i vonatállomás felé. Ebben semmi érdekes nem lenne, ha nem róla szólna ez a történet. Ő Ayame Mizusawa. Megint egy átlagos nap kezdődik, szokás szerint majdnem lekési Nagoya állomásra tartó vonatját, amivel iskolába jár. Ez megy egy ideje, amióta nemrég megnyitott egy különleges bababolt: a kirakatban szebbnél szebb, élethű babák tekintenek vissza az érdeklődőkre, és olyan érzése támad az embernek, mintha akármelyik pillanatban megmozdulnának. Mikor Ayame először nézett be a boltba, rögtön megakadt a szeme az egyiken, egy Aesh nevű, fehér hajú babán, vöröses-lilás ingben, melynek szürke tekintetében egyszerre tükröződött a kíváncsiság és a vágy, annak ellenére, hogy nem volt igazi. Egyből beleszeretett a lány, de amint meglátta az árát, elszállt minden reménye, hogy valaha is sajátjának tekintheti Aesht. Ezekután elhatározta, hogy mindig félretesz némi pénzt, mert nem szerette volna, ha más veszi meg a babát. Így történt hát, hogy reggeli rutinjává bekukkantani a kirakatba, hogy nem-e vitte el őt más. Ez ment heteken, hónapokon keresztül, míg egyik nap annyira késésben volt, hogy még csak egy pillantást sem tudott vetni az ablakra, emiatt egész nap furcsa érzés kerítette hatalmába. Nem tudta kiverni a fejéből, hogy mi van, ha valaki megveszi Aesht. Nem tudott másra figyelni, ezért hazafele menet a biztonság kedvéért benézett a boltba. Félelme beigazolódott, Aesh nem volt többé kint, viszont szokatlan módon minden zárva volt. Az út további részén rengeteg kérdés kavargott benne, a „vajon ki vehette meg a babát”tól egészen addig, hogy vajon miért volt ilyen korán zárva a bolt. Amikor hazaért, épp egy 40 év körüli nő lépett ki az ajtójukon, akit valamiért ismerősnek talált, de nem tudta eldönteni, hogy honnan ismerheti. Mikor belépett a lakásba, minden sötét volt, szinte üresnek érezte az egészet, de mikor beljebb lépett, hírtelen felgyúltak a fények:
- Tanjoubi omedetou~ - énekelte egyszerre a családja, szülei, és meglepetésére rég nem látott nővére is ott volt.
- Mi? – alig jutott szóhoz a csodálkozás közepette.
- Ma van a 17. születésnapod kislányom, el is felejtetted? – kérdezte édesapja.
- Teljesen kiment a fejemből. De amúgy ki volt az a nő, akit az előbb láttam elmenni?
- Mi se tudjuk pontosan, de azt mondta, hogy van egy üzlete, a vonatállomáshoz közel. Azt sem tudjuk, honnan tudta, hogy ma van a szülinapod, de hozott neked valamit. – azzal átnyújtottak neki egy kicsit nehéz dobozt, gyönyörű bordó csomagolásban. – Azt mondta még a hölgy, hogy csak a szobádban nyisd ki. – és Ayame miután megvacsoráztak és felvágták a tortát, fel is ment az emeleten lévő szobájába. Felkapcsolta a villanyt és az ágyára leülve elkezdte óvatosan kibontani az ajándékát.
- Vajon mi lehet benne? – a dobozon egy ismerős név volt írva, és amikor felnyitotta, a szája is tátva maradt. - Ez nem lehet igaz! Ez hogy lehetséges? – szemei könnybe lábadtak, amikor meglátta a doboz tartalmát, ami nem volt más, mint az ő hőn áhított babája, Aesh. Még percek múltán is csak nézte a kezében lévő figurát, majd felállt, hogy egy szép helyre tegye, amikor a doboz leesett az öléből a földre, és egy levél hullott ki belőle.
- Hát ez…? – felvette a papírt és elkezdte olvasni:
„Kedves Ayame,
Tudom, hogy most meglepődtél azon, hogy egy számodra ismeretlen személytől kapsz ajándékot, de úgy gondoltam, hogy Aesh nálad tökéletes kezekbe kerül. Amikor legelőször bejöttél hozzám, egyből tudtam, ahogy ránéztél, hogy te vagy az a valaki, akinél keresve se találhattam volna jobb gazdát ennek a kincsnek. Mert ez a baba különleges. Gondolom erre te is rájöttél, hogy nem egy átlagos babáról van szó, nem az ára miatt, hanem mert van benne valami, ami megkülönbözteti a többitől. Ez alatt nem csak a külsejét értem, és az érzést, amit kivált az emberből, amikor rápillant, hanem valami olyan dolgot, amire majd te magad is rá fogsz jönni. Remélem, tökéletes helyet találsz neki a szobádban, és vigyázol rá.
Miwa-san”
2010. május 17., hétfő
Reita, már megint ...
cím: Reita, már megint...
fandom: hátöö, Reita x Furu, meg Kai x Ruki, de ez most nem az övék XD
megjegyzés/figyelmeztetés: hátöö XD szal egy kis angst, túlcsorduló szeretethiány, a saját hülyeségem, veszekedés, aztán nagy nehezen rájövünk, hogy voltaképp nem is értjük már, hogy miért veszekszünk, ezért kibékülünk és minden heppi :’D
megjegyzés 2: asszem Ruki’s POV jeej :’D mert ez így érdekes XD
besorolás: 14+
írtam: 2010.04.15. (asszem valamikor akörül ^^")
Odakint esik a hó, én a meleg szobában ülök a kanapén, és bámulok ki a hatalmas ablakon, miközben kortyolgatom a forró teámat, és várom, hogy Kai-chan végre befejezze a fürdést, mert szeretnék végre én is bemenni. Egyszer csak valaki csönget. Vajon ki lehet az ilyenkor? Már javában besötétedett, gondolom az idő sem éppen kellemes a kint léthez, szóval inkább megnézem és beengedem. Amint ajtót nyitok, egy könnyesre sírt szemű lány állt a túloldalon és vacogott.
- Jesszusom Furu, mit keresel te ilyenkor kint? Már éjfél is elmúlt! Miért nem vagy otthon Reitával? – kérdezem, miközben beljebb tessékelem, nehogy még a végén valami baja legyen.
- Én… nem akartam zavarni, csak… csak nem tudtam hova menjek, mert… mert… - hallom hangján, hogy megint a sírás környékezi. – Mert otthon, és Kira meg én.. Kira…
- Megint összevesztetek? – kérdezem, mire bólint, még mindig nekem háttal állva. – Javíthatatlanok vagytok. Na de akkor már inkább gyere beljebb, vedd le a kabátodat, had akasszam fel.
- Most akkor nem gond, ha kicsit maradok? Nem akarom most látni… nem megy… pedig… pedig… - és egy könny csordul végig megint arcán.
- Nyugodtan maradhatsz. Tudod, hogy te sosem zavarsz. Na de akkor kabát le, cipő a helyére, és ülj le a kanapéra, addig hozok neked is egy bögre forró teát, mert látom, kicsit átfáztál kint, meg akkor elmondhatod, megint miért kaptatok össze. – bólint, mire megteszi, amit mondok és elindulunk az előszobába. Egy percen belül már viszem is tálcán a bögréket, mert hoztam magamnak is másikat. – Na akkor tessék elkezdeni mondani, hogy mégis mi történt már megint? – mert ez már nem az első eset, hogy nálunk köt ki, mert Reitával vitáztak. Még csak 4 hónapja vannak együtt, de már többször kaptak össze, mint egy 40 éve együtt élő házaspár.
- Én csak… aggódtam, hogy hol van már olyan sokáig, mert már 10 óra is elmúlt, és olyankor már haza szokott érni. Szóval vártam, majd olyan fél 11-kor beállított, én meg kérdőre vontam, hogy miért nem hívott? Féltem, hogy valami baja esett, vagy ilyesmi, mire ő el kezdett velem vitatkozni, hogy mit kérdezősködök már ennyit, hogy ő felnőtt férfi, és mi a baj azzal, hogy később ér haza, és… - teszi le a bögrét a dohányzó asztalra, majd felhúzza lábait, és átkarolja azokat – és… szóval… majdnem…
- Majdnem?
-… majdnem megütött. Vagyis azt hittem, hogy tényleg megüt, de ő csak a falra csapott a fejem mellett, én meg annyira megijedtem, és inkább jobbnak láttam eljönni, amíg kiment a konyhába. Szóval felvettem a kabátomat és a cipőmet, és először nem tudtam, hol fogok kikötni, de akaratlanul is a környéken találtam magam. Igazából nem akartam zavarni, csak nem tudtam hova menjek, csak ne haza, mert most nagyon nem tudom, mit csinálnék ott… - mondta, és láttam szemében, hogy akár melyik pillanatban előtörhetnek könnyei.
- Gyere ide. – intem közelebb, de nem akar jönni. – gyere már te lány – fogom, és inkább én húzom magamhoz közelebb, mert nem akaródzott neki megmozdulni. Mivel a kanapé végén ültem jobb lábamat felhúzva, így pont az ölembe dőlt, fejét mellkasomra hajtva, majd karjaival nyakamat átkarolva és halk zokogásba kezdett. Hagytam, had áztassa pólómat, közben kezeimmel hátát simogattam, hátha attól megnyugszik. Aztán Kai is kijött végre a fürdőből, mire kérdőn pillant rám, hogy mégis mi történt. Elmondom neki, hogy megint összevesztetek, és idejöttél.
- Nem hiszem el, hogy megint. Ezek nem tudnak még így karácsony környékén se nyugton maradni? – mondta kedvesem a fajét rázva, majd valaki csöngetett. – Ki lehet az ilyenkor?
- Nekem lenne egy tippem… - mondtam, és próbáltam némi életet rázni Furube, aki kisírt szemekkel pillogott rám.
- Gomen a zavarásért, de véletlenül nem tudjátok Furu hova lett? – kérdezte a szobába beljebb lépve Rei, majd mikor meglátta a karjaimban a lányt, szomorú arccal ide akart jönni, de én megállítottam.
- Nem Rei, te itt maradsz! Kai, te meg légyszíves vidd fel a vendégszobába Furut. Akira! Veled meg beszélni akarok, gyere ki a konyhába! – mondom, és már indul is meg mögöttem az előbb említett helyiség felé, majd leül az egyik székre. – Mondd már meg nekem, hogy mi a szent szarért kell nektek állandóan valamin összeveszni?
- Én nem akartam vele összeveszni! Csak néha már túl sokat törődik velem, aggódik feleslegesen, amikor tudja, hogy tudok magamra vigyázni. Tudom, hogy csak szeretetből teszi, de nekem ez egy kicsit sok. nem vagyok hozzászokva, hogy valaki pátyolgat és lesi minden lépésemet.
- És ez miért rossz? Úgy értem, mi a rossz abban, hogy valaki törődik veled?
- Abban semmi. Csak én nem tudom jól kezelni a helyzetet. Tudod te is nagyon jól, hogy eddig sose volt senki ennyire figyelmes velem, még ti sem! És ez kicsit szokatlan.
- Akkor szokj hozzá, vagy beszéljétek meg, de nekem ne kapjatok össze megint, mert eskü, én beverek neked egyet!
- Mivan Chibi, fenyegetsz?
- Nénikéd a chibi! És igen, fenyegetlek! na de komolyan. Mi abban ennyire rossz, hogy törődik veled? Te is szereted vagy nem? És fogadok, jól esik neked is a törődés…
- Persze, hogy szeretem, és igen, jól esik.
- Akkor hajrá, béküljetek ki, és ne lássak több vitát! Vagy legalábbis ne kelljen két hetente kisírt szemekkel látnom Furut, mert akkor megbánod, hogy egyáltalán a barátom vagy!
- Oké, oké megegyeztünk. Megpróbálom a jövőben finomabban kezelni a helyzeteket.
- Jó, akkor most szépen itt maradtok mind a ketten éjszakára, mert én ugyan nem engedlek ki titeket ebben az időben, az is biztos. Na menj, és kérj bocsánatot, aztán meg ne lássalak titeket reggelig!
- Igenis, értettem ő-Chibisége!
- Mondtam már, hogy mennyire tudlak ilyenkor utálni?
- Valamit hallottam… bár lehet, csak a fülem zúgott.
- Menj már, mert megütlek te~ ökör!
- Jól van már, megyek. – azzal kitoltam a konyhából, és megvártam, amíg felmegy. Amint csukódott az ajtó, Kai is jött lefele a lépcsőn, majd leültünk mindketten a kanapén, és én kényelmesen befúrtam magam az ölébe.
- Remélem, most már kevesebbet fognak civakodni.
- Én is remélem. Amúgy Kai.
- Hm?
- Nem maradunk itt a kanapén? Olyan kényelmes itt feküdni, és nézni a hóesést…
- Főleg, hogy engem használsz kispárnának… de felőlem maradjunk, csak… csak…
- Csak?
- Csak a takarót húzzuk már magunkra az ég áldjon már meg és ne ficeregj már annyit!
- Haaaaaai~ - azzal kényelembe helyeztem magam Kai-n fekve és immár betakarózva. Még egy ideig néztem ki a hatalmas ablakon a hóesést, és remélem mindenki olyan nyugodt lesz végre, mint amilyen most én vagyok…
fandom: hátöö, Reita x Furu, meg Kai x Ruki, de ez most nem az övék XD
megjegyzés/figyelmeztetés: hátöö XD szal egy kis angst, túlcsorduló szeretethiány, a saját hülyeségem, veszekedés, aztán nagy nehezen rájövünk, hogy voltaképp nem is értjük már, hogy miért veszekszünk, ezért kibékülünk és minden heppi :’D
megjegyzés 2: asszem Ruki’s POV jeej :’D mert ez így érdekes XD
besorolás: 14+
írtam: 2010.04.15. (asszem valamikor akörül ^^")
Odakint esik a hó, én a meleg szobában ülök a kanapén, és bámulok ki a hatalmas ablakon, miközben kortyolgatom a forró teámat, és várom, hogy Kai-chan végre befejezze a fürdést, mert szeretnék végre én is bemenni. Egyszer csak valaki csönget. Vajon ki lehet az ilyenkor? Már javában besötétedett, gondolom az idő sem éppen kellemes a kint léthez, szóval inkább megnézem és beengedem. Amint ajtót nyitok, egy könnyesre sírt szemű lány állt a túloldalon és vacogott.
- Jesszusom Furu, mit keresel te ilyenkor kint? Már éjfél is elmúlt! Miért nem vagy otthon Reitával? – kérdezem, miközben beljebb tessékelem, nehogy még a végén valami baja legyen.
- Én… nem akartam zavarni, csak… csak nem tudtam hova menjek, mert… mert… - hallom hangján, hogy megint a sírás környékezi. – Mert otthon, és Kira meg én.. Kira…
- Megint összevesztetek? – kérdezem, mire bólint, még mindig nekem háttal állva. – Javíthatatlanok vagytok. Na de akkor már inkább gyere beljebb, vedd le a kabátodat, had akasszam fel.
- Most akkor nem gond, ha kicsit maradok? Nem akarom most látni… nem megy… pedig… pedig… - és egy könny csordul végig megint arcán.
- Nyugodtan maradhatsz. Tudod, hogy te sosem zavarsz. Na de akkor kabát le, cipő a helyére, és ülj le a kanapéra, addig hozok neked is egy bögre forró teát, mert látom, kicsit átfáztál kint, meg akkor elmondhatod, megint miért kaptatok össze. – bólint, mire megteszi, amit mondok és elindulunk az előszobába. Egy percen belül már viszem is tálcán a bögréket, mert hoztam magamnak is másikat. – Na akkor tessék elkezdeni mondani, hogy mégis mi történt már megint? – mert ez már nem az első eset, hogy nálunk köt ki, mert Reitával vitáztak. Még csak 4 hónapja vannak együtt, de már többször kaptak össze, mint egy 40 éve együtt élő házaspár.
- Én csak… aggódtam, hogy hol van már olyan sokáig, mert már 10 óra is elmúlt, és olyankor már haza szokott érni. Szóval vártam, majd olyan fél 11-kor beállított, én meg kérdőre vontam, hogy miért nem hívott? Féltem, hogy valami baja esett, vagy ilyesmi, mire ő el kezdett velem vitatkozni, hogy mit kérdezősködök már ennyit, hogy ő felnőtt férfi, és mi a baj azzal, hogy később ér haza, és… - teszi le a bögrét a dohányzó asztalra, majd felhúzza lábait, és átkarolja azokat – és… szóval… majdnem…
- Majdnem?
-… majdnem megütött. Vagyis azt hittem, hogy tényleg megüt, de ő csak a falra csapott a fejem mellett, én meg annyira megijedtem, és inkább jobbnak láttam eljönni, amíg kiment a konyhába. Szóval felvettem a kabátomat és a cipőmet, és először nem tudtam, hol fogok kikötni, de akaratlanul is a környéken találtam magam. Igazából nem akartam zavarni, csak nem tudtam hova menjek, csak ne haza, mert most nagyon nem tudom, mit csinálnék ott… - mondta, és láttam szemében, hogy akár melyik pillanatban előtörhetnek könnyei.
- Gyere ide. – intem közelebb, de nem akar jönni. – gyere már te lány – fogom, és inkább én húzom magamhoz közelebb, mert nem akaródzott neki megmozdulni. Mivel a kanapé végén ültem jobb lábamat felhúzva, így pont az ölembe dőlt, fejét mellkasomra hajtva, majd karjaival nyakamat átkarolva és halk zokogásba kezdett. Hagytam, had áztassa pólómat, közben kezeimmel hátát simogattam, hátha attól megnyugszik. Aztán Kai is kijött végre a fürdőből, mire kérdőn pillant rám, hogy mégis mi történt. Elmondom neki, hogy megint összevesztetek, és idejöttél.
- Nem hiszem el, hogy megint. Ezek nem tudnak még így karácsony környékén se nyugton maradni? – mondta kedvesem a fajét rázva, majd valaki csöngetett. – Ki lehet az ilyenkor?
- Nekem lenne egy tippem… - mondtam, és próbáltam némi életet rázni Furube, aki kisírt szemekkel pillogott rám.
- Gomen a zavarásért, de véletlenül nem tudjátok Furu hova lett? – kérdezte a szobába beljebb lépve Rei, majd mikor meglátta a karjaimban a lányt, szomorú arccal ide akart jönni, de én megállítottam.
- Nem Rei, te itt maradsz! Kai, te meg légyszíves vidd fel a vendégszobába Furut. Akira! Veled meg beszélni akarok, gyere ki a konyhába! – mondom, és már indul is meg mögöttem az előbb említett helyiség felé, majd leül az egyik székre. – Mondd már meg nekem, hogy mi a szent szarért kell nektek állandóan valamin összeveszni?
- Én nem akartam vele összeveszni! Csak néha már túl sokat törődik velem, aggódik feleslegesen, amikor tudja, hogy tudok magamra vigyázni. Tudom, hogy csak szeretetből teszi, de nekem ez egy kicsit sok. nem vagyok hozzászokva, hogy valaki pátyolgat és lesi minden lépésemet.
- És ez miért rossz? Úgy értem, mi a rossz abban, hogy valaki törődik veled?
- Abban semmi. Csak én nem tudom jól kezelni a helyzetet. Tudod te is nagyon jól, hogy eddig sose volt senki ennyire figyelmes velem, még ti sem! És ez kicsit szokatlan.
- Akkor szokj hozzá, vagy beszéljétek meg, de nekem ne kapjatok össze megint, mert eskü, én beverek neked egyet!
- Mivan Chibi, fenyegetsz?
- Nénikéd a chibi! És igen, fenyegetlek! na de komolyan. Mi abban ennyire rossz, hogy törődik veled? Te is szereted vagy nem? És fogadok, jól esik neked is a törődés…
- Persze, hogy szeretem, és igen, jól esik.
- Akkor hajrá, béküljetek ki, és ne lássak több vitát! Vagy legalábbis ne kelljen két hetente kisírt szemekkel látnom Furut, mert akkor megbánod, hogy egyáltalán a barátom vagy!
- Oké, oké megegyeztünk. Megpróbálom a jövőben finomabban kezelni a helyzeteket.
- Jó, akkor most szépen itt maradtok mind a ketten éjszakára, mert én ugyan nem engedlek ki titeket ebben az időben, az is biztos. Na menj, és kérj bocsánatot, aztán meg ne lássalak titeket reggelig!
- Igenis, értettem ő-Chibisége!
- Mondtam már, hogy mennyire tudlak ilyenkor utálni?
- Valamit hallottam… bár lehet, csak a fülem zúgott.
- Menj már, mert megütlek te~ ökör!
- Jól van már, megyek. – azzal kitoltam a konyhából, és megvártam, amíg felmegy. Amint csukódott az ajtó, Kai is jött lefele a lépcsőn, majd leültünk mindketten a kanapén, és én kényelmesen befúrtam magam az ölébe.
- Remélem, most már kevesebbet fognak civakodni.
- Én is remélem. Amúgy Kai.
- Hm?
- Nem maradunk itt a kanapén? Olyan kényelmes itt feküdni, és nézni a hóesést…
- Főleg, hogy engem használsz kispárnának… de felőlem maradjunk, csak… csak…
- Csak?
- Csak a takarót húzzuk már magunkra az ég áldjon már meg és ne ficeregj már annyit!
- Haaaaaai~ - azzal kényelembe helyeztem magam Kai-n fekve és immár betakarózva. Még egy ideig néztem ki a hatalmas ablakon a hóesést, és remélem mindenki olyan nyugodt lesz végre, mint amilyen most én vagyok…
The night of surprises
cím: The night of surprises
páros: Tora x Furu
figyelmeztetés 01: no beta :'D
figyelmeztetés 02: visszaemlékezés, csöppnyi romantika, éééés... sex XD meg agymenés Furu módra :'D
besorolás: 18+
írtam: 2008.10.20. (legalábbis a végleges változat ^^")
Fergeteges koncert volt! A fiúk megint kitettek magukért… főleg Saga. Állandó műsorként megy már minden koncerten, ahogy végignyalja a basszusgitárja nyakát. Közben a sok rajongó visítozik a látványtól. Hát igen… van is mit nézni rajta. Na de Tora is ah milyen egy pasi és gitárosnak sem utolsó. Mivel vége a koncertnek, gondoltam bemegyek gratulálni nekik az öltözőbe. Igaz a koncert ezalkalommal egy párszáz fős klubban volt, de ennek ellenére mindent beleadtak. A közönség reakcióiból kiderült, mennyire tudnak játszani, még a kisebb közönség előtt is.
- Hová-hová? –épp egy biztonságiőr szakította félbe gondolatmenetemet.
- Az öltözőhöz mennék. –és mutatom neki a vip jegyemet. Nah igen… miért is jó, hogy az ember a banda gitárosával jár. Így az őr is továbbengedett.
- Sziasztok! Nagyon jók voltatok.. mint mindig. – köszöntem oda az öltözőből kilépőknek. – Tora még bent van?
- Igen. Nyugodtan mehetsz. Na de mi most megyünk haza. Hello!
- Jó utat, és sziasztok! – köszöntem nekik vissza. Amint beléptem az öltözőbe, megláttam, amint drágám épp az ingét vette fel és kezdte volna begombolni, de hátrafordult, amint meghallotta, hogy nyílik az ajtó.
- Szia drága!
- Hello! Amint látom, mindjárt készen vagy. Megvárlak az öltöző előtt…
- Nem mész te sehova. – Épp nyitottam volna az ajtót, de ő elkapta a karomat és csuklómnál fogva magához húzott. Mélyen a szemembe nézett és én éreztem parfümje kellemes illatát. Becsuktam a szemem és sóhajtottam egyet, majd elmosolyodtam.
- Mit akarsz már megint csinálni? – érdeklődtem, miközben Tora és a fal közé kerültem.
- Én ugyan semmi különöset. – mondta, miközben elkezdte csókolgatni nyakamat. Egyik kezével elengedett, majd elkezdett oldalamon egyre lejjebb érinteni, míg el nem ért felsőm széléig és alácsúsztatta ujjait.
- Tora kérlek. Ne itt. Nem várhatnánk, míg hazaérünk? Mi van, ha valaki benyit?
- Oh emiatt ne aggódj. A többiek már úgyis elmentek. Mégis ki jönne be?
- Hát nem tudom. Biztos vannak még itt mások is.
- Akkor a problémát egyszerűen megoldhatjuk. – mondta, miközben másik kezemet is elengedve becsukta kulccsal a mellettünk levő ajtót. – Most már ugye nincs több kifogásod?
Kinyitottam a szeme és láttam éhes tekintetét. Azt hiszem, egy ideig még nem megyünk haza. Ajkait megnyalva tért vissza nyakamat csókolgatni, és kezei újra a felsőm alatt kényeztették bőrömet, míg én sajátjaimat nyaka köré kulcsoltam. Ujjaimmal hajába túrtam, mire nyakam és vállam otthagyva rámnézett, majd ajkaimra mart… nyelvünk szenvedélyes táncba kezdett, és én éreztem, még így ruhán keresztül is egyre növekedő izgalmát. Egyszer csak Tora elenged, majd pimasz vigyorral a fején elindul háttal az öltözőben lévő kanapé felé, engem is húzva magával, majd lehuppanva oda ölében találom magam. Kezei csípőmről a hátsómra vándoroltak, majd közelebb húzott magához, mire én nyakát átölelve csókoltam meg kívánatos ajkait. Észre sem vettem mikor kezdtem el a félig begombolt ingjét levadászni róla, de tenyerem egyre többet fedezett fel magának forró mellkasából és egyre lejjebb tapogatózva elértem ruhája szélét. Ujjaimat végighúztam egyre domborodó nadrágon, aminek eredményeképp csókunkat félbeszakítva apró nyögés hagyta el száját.
- Ezt ne csináld még egyszer.
- Mit ne csináljak? – és kaján mosollyal megismételtem az előbbi mozdulatomat, majd kigombolva a ruhadarabot becsúsztattam kezem boxere alá. Hmm… újabb elégedett hang. – Miért is fejezzem be? Talán nem tetszik, amit csinálok? – kérdeztem tőle férfiasságán végigsimítva.
- Talán be akarsz gerjeszteni? – kérdezett vissza, mire megmarkolta fenekemet. –Ha tovább folytatod, viseld következményeit. – majd egy lökéssel ledöntött maga mellé és rám feküdt.
Kezei nem tétlenkedtek, és miközben újabb szenvedélyes csókban összeforrtunk, elkezdte lefejteni rólam a ruhámat. Először ingemet gombolta ki és végignyalva testemen felült, és levéve rólam a nadrágot, majd lemászott a kanapéról, hogy magát is megszabadítsa sajátjától.
Felültem megnézni, mit csinál, mivel nekem hátat fordítva kutatni kezdett a táskájában, majd a sikeres kutató-expedíció eredményeként felmutatott egy óvszert és egy
- Síkosító?! Csak nem… - néztem rá nagy szemekkel.
- Hát… előre terveztem. –mondta, majd visszatérve a kanapéra két lábam között elhelyezkedve hátradöntött és az egyik kezével megtámaszkodott fejem mellett, míg a másikkal (miután letette az előbb megtalált dolgait) elkezdett végigsimítani combomon. –Talán nem örülsz a meglepinek?
- Adok én neked mindjárt olyan meglepit… - és nyelvemet kidugva fordítottam a felálláson, így én kerültem felülre.
- Hékás! – mondta meglepve, miközben elkezdtem csókolgatni nyakát, egyre lejjebb haladva testén, ujjaimmal végighaladva ajkaim nyomán, míg el nem értem merevedő férfiasságát. Ekkor felnéztem rá és szemeit félig becsukva bólintott, majd hátrahajtotta fejét, és én elkezdtem kényeztetni. Először csak nyelvemmel nyaltam végig merevségén, majd tetejére apró csókokat lehelve számba vettem. Az elégedett hangokból ítélve tetszett neki, így folytattam az édes kínzást. Egyszer csak ujjaival hajamba túrt, mire felemeltem fejem és a vágytól tüzelő tekintetével találtam szemben magam.
- Azt hiszem, most én jövök. – majd felült és újra én kerültem alulra. Elhelyezkedve lábaim között elnyúlt kezével fejem mellett, hogy elvegye azokat a ’bizonyos kellékeket’. – Te szeretnéd, vagy csináljam én? – kérdezte, miközben kibontotta a kis csomagot.
- Együtt? – kacsintottam rá, majd kezeit megfogva ’közös erővel’ felhúztuk a gumit. Nyomtam a síkosítóból a kezembe, majd elkezdtem masszírozni izgalmát. Néhány mozdulat után keze csatlakozott enyémhez majd pár pillanat múlva elengedve azt hátradöntött és elhelyezkedett két lábam között. Testemen egyre feljebb haladva borított el csókjaival, miközben lassan belémhatolt. Halk nyögés hagyta el torkomat, és feljebb húztam lábaimat, hogy jobban hozzámférhessen. Éreztem, ahogy teljesen bennem van, majd lassú mozgásba kezd. Közben kezei sem tétlenkedtek, gyengéd érintéseivel kényeztette bőrömet, majd ujjait enyémekkel összekulcsolta mellettünk. Ekkor felémhajolt, és lágy csókot lehelt ajkaimra. Ahogy lökéseinek ritmusa egyre fokozódott, úgy váltak csókjaink is egyre szenvedélyesebbekké. Nyelveink vad csatába kezdtek hol egyikőnk, hol a másikunk szájában, és csak rövid lélegzetvételekre szakadtunk el egymástól. Egy idő után elkezdett lassítani, majd végleg elszakadtak ajkaink; mikor már éreztem, hogy közel a beteljesülés kicsusszant belőlem és felült a kanapén. Vágytól homályos tekintettel néztem alakját, majd felültem és rájöttem, mit is akar. Anélkül találtam ki gondolatait, hogy megszólalt volna, így egyik lábamat átvetve övéin, vele szemben elhelyezkedtem ölében. Kezeivel csípőmre fogott, hogy enyhén megemelve újra belémhatoljon. Újra magamban éreztem őt, majd elmosolyodtam és ajkaira martam. Egyik kezével végigsimított gerincoszlopomon, ezzel is izgatva amúgy sem nyugodt vágyaimat iránta, másik kezének ujjait pedig hajamba mélyesztette. Csókunkat félbeszakítva előrehúzott pár tincset és mélyen beszívta annak citrusos aromáját.
- Mondtam már, hogy mennyire imádom a hajad? – kérdezte, majd válaszomat meg se várva visszatért ajkaimhoz. Kezei egyre lejjebb vándoroltak testemen, majd derekamon megállapodva mozgásra késztetett. Nem kellett már úgysem sok, hogy elérjem vágyaim beteljesedését, így áttértem nyakának kényeztetésére. Apró csókokat leheltem gyönyörű nyakára, majd füléhez közeledve beleszuszogtam abba és ajkaim közé vettem fülcimpáját. Szerintem meglepődött, mert halk sóhajok hagyták el ajkait, majd ahogy tovább folytattam vállaira áttérve, egyre hangosabb nyögéseket hallatott. Miközben én bőrét kényeztettem, addig ő ujjaival finoman simogatott végig gerincemen, majd hirtelen megállt, én ránéztem volna, mire magához közelebb húzva magához teljesen bennemvolt. Meglepődöttségemben halk nyögés hagyta el ajkaimat, majd éreztem, ahogy kezeivel újra mozgásra kényszerít. Nem is kellett sok, és éreztem, hogy nem bírom tovább. Hogy elfojtsa hangomat, nyakamat végigcsókolva elért ajkaimhoz, majd sajátját rájuk tapasztva hallgattatott el. Minél közelebb voltam a végzetemhez, annál hevesebben csókolt, majd pár mozdulat múlva mindketten egyszerre nyögtünk fel az élvezettől. Pihegve hajtottam fejemet vállgödrébe, majd pár perc múlva kicsusszant belőlem. Leszálltam róla és elfeküdtem a kanapén, ő rám hajolt, de mikor újra elmerültünk egymás szájának ízlelésében, valaki kopogtatott. Tora ijedten szállt le rólam, és ruháit összeszedve kiment a mosdóba, amíg én felöltöztem és megigazítottam a hajam kicsit. Azt hittem, betörik az ajtó, mire kinyitom. Ki lehet ennyire türelmetlen?
- Shou? Hát te? Azt hittem hazamentél.
- Igen, de az ajtóban vissza kellett, hogy forduljak, mert elhagytam a kulcsomat. Gondoltam még Tora itt van, hátha odaadja az ő kulcsát.
- Jha igen. Mindenkinek van kulcsa a másik lakásához. Mindjárt megkeresem neked.
- És Tora hol van?
- Elment felfrissíteni magát a zuhanyzóba. Szerintem lassan már végeznie kéne. – amint ezt kimondtam, Tora kijött a fürdőből, egy szál farmerban, vizes hajjal. Ez tényleg lezuhanyozott.
Shou, hát te? Nem hazamentél?
- De igen, csak nem találtam a kulcsomat és gondoltam visszajövök, hátha itt talállak és elkérem tőled. Szerencsémre még itt voltatok, így nem kell elkocsikáznom a város másik felére, hogy találjak valakit, akinél nála van az én lakásomhoz is a kulcsa. Na de akkor oda tudod adni?
- Persze. – kezébe nyomtam a kulcscsomóját, majd levett róla egy ezüstszínűt, és Shounak odaadta. – De holnapra hozd majd vissza próbára!
- Rendben. És köszönöm. Megyek is, sziasztok! – ezzel kisétált az ajtón. Amint bezáródott, Tigrisem 2 karja kulcsolódott össze mellkasom előtt, nyakamon éreztem forró leheletét.
- Szerintem mi is lassan elindulhatnánk hazafelé. Nem ártana rendesen megfürdeni. Kádban…habok között…mit szólsz hozzá?
- Támogatom az ötletet. – fordultam felé majd megcsókoltam. – Felőlem akár indulhatunk is! – sejtelmes vigyor húzódott végig ajkain, majd mindketten rendesen felöltöztünk és elindultunk haza. Amikor beléptünk a lakásba, még meg se várta, hogy levegyem a pulóverem, rögtön húzott a fürdő felé.
- Lassabban te~ úgyse ülünk bele a kádba ruhástól.
- Ez igaz. Akkor…
- De nem a nappali közepén! Különben is. Éhes vagyoook~ előbb vacsorázzunk meg. Aztán elmerülhetünk a habokban.
- Hmmm… de én RÁD éhezem, és nem birok várni.
- Mint egy akaratos kisgyerek.
- Mit mondtál?
- Azt hogy akaratos vaaaaaagy~ de szeretlek X3 – ezzel átkaroltam nyakát, mire felkapott karjaiba és becipelt a konyhába.
- Akkor most magadra hagylak, egyél valamit, addig én elkészítem a fürdővizet.
- Oké. – azzal belevetettem magam a hűtőben található ételekbe. Csináltam magamnak egy szendvicset, közben elindultam a zubogó hang irányába. Mikor odaértem, résnyire kinyitottam az ajtót, de abban a pillanatban Tora ott termett és kizárt.
- Ez most mire volt jó? – kérdeztem, miközben egyik kezemmel megdörzsöltem az orromat.
- Nem jöhetsz be! Majd szólok, ha igen. – hallatszott a válasz az ajtó túloldaláról.
- De attól még nem kellett volna az orromra csapnod az ajtót.
- Gomen, nem volt szándékos. – dugta ki fejét az ajtón Tora, majd puszit nyomott fájó orromra. – Mindjárt készen vagyok, és jöhetsz.
- De mégis mit csinálsz?
- Meglepetés – mosolygott.
- Még egy?
- Igen. Baj?
- Nem, dehogy. De akkor se csapkodd az ajtót. – mondtam, és kaptam még egy cuppanósat.
- Gomen, még egyszer. Mindjárt jöhetsz nyugi. Addig edd meg a szendvicsed édes. – azzal megint bezárta a fürdőt. Addig leültem a földre és megettem a maradék vacsorámat, amikor egy kezet éreztem a vállamon.
- Váááh, ne ijesztgess baszki. – förmedtem rá drágámra, mert majdnem szívrohamot kaptam a hírtelen jött érintésétől.
- Nyugi van – vigyorgott – állj fel és gyere be. De! Előbb fordulj meg. Bekötöm a szemed.
- Még is minek? Mit terveztél már megint?
- Majd megtudod. Csak fordulj meg! – nem tudtam mire vélni titokzatosságát, de engedelmeskedtem neki. Megfordultam, és ő eltakarta szemeimet egy sötét selyemkendővel, majd bevezetett a helyiségbe. – Csak óvatosan lépkedj! – nem értettem, miért mondja ezt nekem, mire megéreztem talpam alatt valami puhát.
- Mi ez? – kérdeztem, majd levette a kendőt. Mikor újra láttam, nem hittem el, ami elém tárult. – Óh, te jó ég. – leesett az állam is. A padló tele volt rózsaszirmokkal, az ajtótól a kádig, és a háló bejáratáig, a nagy kádból majd ki csordult a rengeteg hab, a levegőben érezni lehetett a virágillatot, és villany helyett gyertyák világítottak be mindent. – Gyönyörű. Csak azt nem tudom, hogy mégis mikor csináltad mindezt? És honnan szereztél ennyi szirmot? És a gyertyák… hogyan… és mikor?
- Hát… néhány napja jött az ötletem, hogy meg szeretnélek lepni egy kicsit. És megkértem a többieket, hogy segítsenek rózsákat és gyertyákat szerezni hozzá.
- De hát mégis mikor hozták ide? Mert ma reggel még semmi nem volt itt, mikor elmentem itthonról.
- Shout kértem meg, hogy a mai koncert után hozzon át mindent.
- De akkor is. Mikor tudta idehozni?
- Amíg mi az öltözőben ’huncutkodtunk’.
- Eh? Teeeeee~ ennyire biztos voltál abban, hogy bemegyek oda? Mi lett volna, ha nem megyek?
- Igen számítottam. És tudtam, hogy be fogsz jönni. Ebben nem kételkedtem. De ha mégis inkább kint vártál volna meg, akkor máshogy szerveztem volna meg ezt az egészet.
- De nem értem, hogy miért.
- Hmm… lássuk csak… mert talán… szeretlek? És mert évfordulónk van.
- o___O;
- Ma egy éve, hogy először megláttalak a koncertünkön. Akkor nem gondoltam volna, hogy valaha is sikerült veled újra találkoznom. De egy hónap múlva megpillantottalak az utcán és követtelek. Emlékszel? A parkba mentél. Leültél egy padra és magányosan kémlelted az eget. És akkor elhatároztam, hogy megszólítalak. Éreztem, hogy te vagy az igazi, hogy ha ott és akkor nem megyek oda hozzád, talán nem lesz több alkalmam megismerni téged. De most inkább… merüljünk el a habokban – mosolygott, majd elkezdte levenni rólam a ruháimat. Mikor mindkettőnkről lekerültek a felesleges dolgok, beleültünk a forró, virágillatú vízbe.
- Hmm… ez nagyon jó. – görbült mosolyra a szám, és elkezdtem ujjammal a habokba rajzolgatni. Sajátom mellé még egy kéz csatlakozott, és együtt írtuk le nevünk kezdőbetűit… meg még néhány szívecskét…
- Emlékszel még az első csókunkra? – kérdezte, és éreztem, ahogy enyhe pír jelenik meg arcomon, de nem a forró levegőtől, ami a helyiségben keringett. – Aznap este, mikor kint a park padján leültem hozzád beszélgetni. Mikor megvigasztaltalak. Elmesélted, hogy mi bánt, hogy hiányzik az otthonod, a barátaid, elmondtad, hogy és miért jöttél Japánba. Akkor tudtam, hogy mellettem a helyed, hogy veled legyek, öleljelek, csókoljalak, elűzzem bánatod. És utána haza kísértelek… és megcsókoltalak… és te pirulva köszöntél el és mentél be a lakásodba. Megvártam, amíg valamelyik ablakban felgyulladnak a fények, aztán jutott eszembe, hogy nem is kérdeztem meg a neved. De utána napokig nem hallottam felőled, és akkor elhatároztam, meglátogatlak. Egész nap vártam, hogy hazaérkezz, ott vártalak a bejáratnál, aztán mikor már este sem jöttél, elindultam a park felé, hátha… és ott voltál… megint magányosan, és csak vártál… lábaidat felhúztad magadhoz ölelve őket ültél ott egyhelyben, szinte mozdulatlanul. Nem értettem, miért nem mentél haza, miért inkább a hideg éjszakában ücsörögsz egy padon… aztán rájöttem… rám vártál… vártál, hogy újra megjelenjek, hogy újra megvigasztaljalak… hogy…
- Hogy hátha belém szeretsz. Először kételkedtem benne, hogy valaha is lesz köztünk valami, mert én tudtam, hogy te ki vagy. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy te vagy az… hogy te vagy Tora, hogy híres vagy, hogy talán csak képzeltem azt, amikor megcsókoltál. Azt gondoltam, hogy egy olyan ember, mint amilyen te vagy, talán sose állna velem szóba… mégiscsak te vagy az Alice nine. gitárosa. Egy olyan ember, akit rajongók ezrei vesznek körül… miért pont én lennék az, akit megismernél… mert én is csak egy fangirl voltam… még mindig néha úgy érzem, hogy csak egy vagyok a sok közül, amikor a koncertjeiteken látom, hogy mennyi lány sikítozza a neveteket… a te neved… néha kicsit féltékeny vagyok, amikor látom, hogy incselkedsz a közönség női tagjaival fellépéseken.
- Szóval féltékenykedsz? Akkor azért nem szállsz le rólam, amíg haza nem érünk, nehogy elraboljanak a fangirlök?
- Igen! Ano… NEM!
- Nem?
- Nem… na, jó… talán…
- Talán?
- Jól van akkor igen, azért! – éreztem, hogy megint elpirulok, és lekezdtem elmerülni.
- Hé, azért nehogy elsüllyedj itt nekem! – fogta meg derekam, és húzott vissza magához, majd megcsókolta nyakamat. Kezei a víz alatt elkezdtek simogatni, először a combjaimat, majd egyre feljebb…
- Tora!
- Haiii~
- A kezed?!?!!!
- Haiii~ még megvan mind a kettő.
- Akkor tartsd őket magadnál! Ne nálam! – kicsit elpironkodtam, mert már enyhén nem jó helyen jártak kezei, de valahogy őt ez nem zavarta. Egy könnyed mozdulattal fordított meg és kerültem ölébe.
- És most? Egyéb ellenvetés?
- Hülye vagy és perverz…
- Talán nem tetszik valami kegyednek? – kérdezte, és közelebb húzott magához.
- Nnnnnnyeeeem~ perszehogynem… nem akarom a fürdőkádbancsinálni! – vigyorog. Nem hiszem el, hogy kiröhög!
- Nem? Akkor fürödjünk meg és menjünk az ágyba.
- …
- Most mi a baj ezzel?
- Semmi. – húztam mosolyra számat. – csak telhetetlen vagy~
- És?
- Semmi…
- Akkor meg? – e költői kérdés elhangzása után, meg miután rájöttünk, hogy már vagy egy órája lassan, hogy a vízben ázunk, ami már enyhén elhűlt, leöblítettük egymásról a habokat, és kimásztunk a kádból. – Törülköző, meg ne fázz, amíg a szobába érünk. – ezzel beletekert egybe, majd derekára is vett egyet, és egy röpke puszi után felemelt, hogy elcipeljen hálóhelyünkre.
- Héééé~ tegyélmárleeeee~
- Tán megint nem tetszik valami? Jól van… - tett le vissza a földre, a rózsaszirmokkal hintett kőre, nem engedve el derekamat. Felnéztem rá, és láttam tekintetében, hogy kicsit csalódott, amiért nem hagytam neki, hogy csak úgy gondoljon egyet, és felkapjon. Átkaroltam nyakát, majd lehúztam magamhoz, és ajkaiba haraptam, majd végignyaltam rajtuk.
- Meglepődtél mi? Nehogy már csak én legyek az, aki egész nap meglepődik. – majd elkezdtem lassan hátrafelé ráncigálni őt a szobába. Már a küszöbön majdnem hátraestem, de megtartott. Az ágynál már nem sikerült, és elvesztve egyensúlyunkat zuhantunk le rá mind a ketten. Tora fölém hajolva csak vigyorgott, majd közelebb hajolt:
- Akarlak~
- Nem vagy te kicsit telhetetlen? – mosolyogtam vissza rá.
- Nem?! – hallottam válaszát, de visszavágni már nem tudtam, csak halk sóhajom visszhangzott, miközben Tigrisem egyre lejjebb harapta-csókolta nyakamat, vállamat. Közben keze törölközőm alatt simogatta bőrömet, mire felnyögtem.
- És akkor mi a gond a telhetetlenségemmel? – súgta bőrömnek, miközben ujjai egyre érzékenyebb helyen jártak. – Egyéb kifogás? - csak megráztam felem, és újabb sóhajok törtek fel tüdőmből, mikor Tora feljebb csúszott rajtam. Néhány percig még élveztem kényeztetését, de mikor éreztem, hogy többet akar, egyik kezemmel beletúrtam hajába.
- Valami gond van? – kérdezte vágytól rekedtes hangján.
- Nem felejtettél el valamit?
- Hmmm…nem?
- Khm!
- Hmmm… miért kell elrontanod a legszebb pillanatban a dolgokat?
- Mert nem szeretnék még… tudod… kicsi Torákat látni a lakásban rohangálva. – néztem rá kicsit durcásan, aztán tányérnyi kiskutyaszemekkel drágámra, mire hajlandó volt felülni, hogy kivegye a fiókból azt a bizonyos dolgot.
- Egyéb kérés? Óhaj-sóhaj? – kérdezte, mire én vigyorogva ráztam meg fejemet.
- Csak siethetnél kicsit. – mondtam még mindig vigyorogva, miközben felültem én is az ágyon.
- És még én vagyok a telhetetlen? – kérdezte, miután felhúzta merevségére az óvszert, és egy mozdulattal tepert vissza le az ágyra – ha ennyire türelmetlen vagy, akkor viseld a következményeit – súgta fülembe, majd gyengéden nyakamba harapott és belémhatolt. A hírtelen jött feszítő érzéstől bennragadt tüdőmben a levegő, testem megfeszült Tora alatt és csak néhány másodperc elteltével tudtam újra oxigénhez jutni. Mintha egy pillanatra megszűnt volna körülöttem létezni minden. Tora lassú mozgásba kezdett bennem, ezzel visszarángatva engem a valóságba, halk, mély, rekedtes hangja egyre izgatóbban hatott belsőmre, mégha nem is értettem, hogy mit próbál közölni velem, de mégis… ez az egész előhozta belőlem a kisördögöt.
- Hmmm… Toraaaaaa~
- Igen? – kérdezte, mire én azzal okoztam neki megdöbbenést, hogy fordítottam az egész felálláson. Most ő került alulra. Nem tudott mást, csak meglepődött képet vágni, de rögtön el is vigyorodott, mire én vágtam furcsa arcot.
- Most mit vigyorogsz? Azt hittem meglepődsz… - támaszkodtam meg feje mellett.
- Egy kicsit meg is lepődtem, de…
- De?
- De már megszoktam, hogy ilyen kiszámíthatatlan vagy. – és kirántotta támaszt adó kezeimet alólam, és majdnem ráestem, de megfogott. Azt hittem kiugrik a szívem a helyéről.
- Ne ijesztgess teeeeee~
- Gomen, de akarlak… - ezzel felült, velem az ölében, egyik kezével hátamon simított végig, míg másikkal támaszkodott, és megcsókolt. Olyan szenvedéllyel játszott ajkaimmal, mint eddig csak nagyon ritkán. Ezzel is jelezte, hogy ez egy különleges nap számára… és számomra is. Mellette különlegesnek érzem magam, mindig kitalál valamit, hogy ne unatkozzunk… még ha ez legtöbbször abból is áll, hogy a rövid program végén az ágyon kötünk ki egymásba gabalyodva. De szeretem… mégha telhetetlen is, és néha gyerekes… de épp ezt szeretem benne. Sose unatkozik mellette az ember. Mindig képes mosolyt csalni arcomra, mellettem van a nehéz pillanatokban is, és a bandára is van ideje.
- Ahhhhhhhh. – végigkarmolt hátamon, ezzel kizökkentve gondolataimból.
- Elábrándoztál megint… foglalkozhatnál velem is kicsit. – durcásan csókolt rá nyakamra, ujjait belefúrta hajamba, és újra eldőltünk az ágyon. Én rajta, ő alattam. A következő pillanatban viszont megint maga alá gyűrt, s lassú mozgásba kezdett bennem. A szobát vágyunk hangjai töltötték be, sóhajaink, nyögéseink keltek útra és tűntek el a sötétben. Percről percre egyre közelebb taszítottuk egymást a gyönyör felé, míg mind a ketten el nem értünk a csúcsra. Még pár lökés, és Tora pihegve hajtja fejét nyakamhoz és szuszog fülembe:
- Aishiteru…
- Atashi mo aishiteru – mosolygok, mire finoman megcsókolja nyakam, majd óvatosan megharapja – auu~ már harapsz is?
- Finom vagy azért…
- Az még nem jogosít fel arra, hogy belémharapj… - csücsöritek durcásan, mire ő vigyorogva kicsusszan belőlem, és elterül mellettem az ágyon. Oldalra fordulok és hozzábújok, nem akarok elszakadni tőle.
- Dorombolni nem akarsz? Olyan vagy, mint egy bújós kismacska. – végszóra feljebb másztam rajta, vállgödrébe fúrtam arcom, és feljebb haladva nyakán végigcsókolva doromboltam neki. Majd füléhez elérve beleszuszogtam, és nevetve csúsztam vissza mellkasához. – egy kerge kismacska… az én bolond kiscicám… - kaptam puszit fejem tetejére.
- Te meg az én lökött Tigris-samám vagy. – mosolyogtam továbbra is mellkasán feküdve, hallgatva egyre nyugodtabb szívverését, érezve teste melegét, miközben egyik karjával magához ölel, másik kezével pedig hajamat túrta kócosra… Lassan, nem is emlékszem mikor, de elaludtam… álmomban is velem volt, vigyázott rám, nem engedett el… szeretett… most is szeret…
~vége~
páros: Tora x Furu
figyelmeztetés 01: no beta :'D
figyelmeztetés 02: visszaemlékezés, csöppnyi romantika, éééés... sex XD meg agymenés Furu módra :'D
besorolás: 18+
írtam: 2008.10.20. (legalábbis a végleges változat ^^")
Fergeteges koncert volt! A fiúk megint kitettek magukért… főleg Saga. Állandó műsorként megy már minden koncerten, ahogy végignyalja a basszusgitárja nyakát. Közben a sok rajongó visítozik a látványtól. Hát igen… van is mit nézni rajta. Na de Tora is ah milyen egy pasi és gitárosnak sem utolsó. Mivel vége a koncertnek, gondoltam bemegyek gratulálni nekik az öltözőbe. Igaz a koncert ezalkalommal egy párszáz fős klubban volt, de ennek ellenére mindent beleadtak. A közönség reakcióiból kiderült, mennyire tudnak játszani, még a kisebb közönség előtt is.
- Hová-hová? –épp egy biztonságiőr szakította félbe gondolatmenetemet.
- Az öltözőhöz mennék. –és mutatom neki a vip jegyemet. Nah igen… miért is jó, hogy az ember a banda gitárosával jár. Így az őr is továbbengedett.
- Sziasztok! Nagyon jók voltatok.. mint mindig. – köszöntem oda az öltözőből kilépőknek. – Tora még bent van?
- Igen. Nyugodtan mehetsz. Na de mi most megyünk haza. Hello!
- Jó utat, és sziasztok! – köszöntem nekik vissza. Amint beléptem az öltözőbe, megláttam, amint drágám épp az ingét vette fel és kezdte volna begombolni, de hátrafordult, amint meghallotta, hogy nyílik az ajtó.
- Szia drága!
- Hello! Amint látom, mindjárt készen vagy. Megvárlak az öltöző előtt…
- Nem mész te sehova. – Épp nyitottam volna az ajtót, de ő elkapta a karomat és csuklómnál fogva magához húzott. Mélyen a szemembe nézett és én éreztem parfümje kellemes illatát. Becsuktam a szemem és sóhajtottam egyet, majd elmosolyodtam.
- Mit akarsz már megint csinálni? – érdeklődtem, miközben Tora és a fal közé kerültem.
- Én ugyan semmi különöset. – mondta, miközben elkezdte csókolgatni nyakamat. Egyik kezével elengedett, majd elkezdett oldalamon egyre lejjebb érinteni, míg el nem ért felsőm széléig és alácsúsztatta ujjait.
- Tora kérlek. Ne itt. Nem várhatnánk, míg hazaérünk? Mi van, ha valaki benyit?
- Oh emiatt ne aggódj. A többiek már úgyis elmentek. Mégis ki jönne be?
- Hát nem tudom. Biztos vannak még itt mások is.
- Akkor a problémát egyszerűen megoldhatjuk. – mondta, miközben másik kezemet is elengedve becsukta kulccsal a mellettünk levő ajtót. – Most már ugye nincs több kifogásod?
Kinyitottam a szeme és láttam éhes tekintetét. Azt hiszem, egy ideig még nem megyünk haza. Ajkait megnyalva tért vissza nyakamat csókolgatni, és kezei újra a felsőm alatt kényeztették bőrömet, míg én sajátjaimat nyaka köré kulcsoltam. Ujjaimmal hajába túrtam, mire nyakam és vállam otthagyva rámnézett, majd ajkaimra mart… nyelvünk szenvedélyes táncba kezdett, és én éreztem, még így ruhán keresztül is egyre növekedő izgalmát. Egyszer csak Tora elenged, majd pimasz vigyorral a fején elindul háttal az öltözőben lévő kanapé felé, engem is húzva magával, majd lehuppanva oda ölében találom magam. Kezei csípőmről a hátsómra vándoroltak, majd közelebb húzott magához, mire én nyakát átölelve csókoltam meg kívánatos ajkait. Észre sem vettem mikor kezdtem el a félig begombolt ingjét levadászni róla, de tenyerem egyre többet fedezett fel magának forró mellkasából és egyre lejjebb tapogatózva elértem ruhája szélét. Ujjaimat végighúztam egyre domborodó nadrágon, aminek eredményeképp csókunkat félbeszakítva apró nyögés hagyta el száját.
- Ezt ne csináld még egyszer.
- Mit ne csináljak? – és kaján mosollyal megismételtem az előbbi mozdulatomat, majd kigombolva a ruhadarabot becsúsztattam kezem boxere alá. Hmm… újabb elégedett hang. – Miért is fejezzem be? Talán nem tetszik, amit csinálok? – kérdeztem tőle férfiasságán végigsimítva.
- Talán be akarsz gerjeszteni? – kérdezett vissza, mire megmarkolta fenekemet. –Ha tovább folytatod, viseld következményeit. – majd egy lökéssel ledöntött maga mellé és rám feküdt.
Kezei nem tétlenkedtek, és miközben újabb szenvedélyes csókban összeforrtunk, elkezdte lefejteni rólam a ruhámat. Először ingemet gombolta ki és végignyalva testemen felült, és levéve rólam a nadrágot, majd lemászott a kanapéról, hogy magát is megszabadítsa sajátjától.
Felültem megnézni, mit csinál, mivel nekem hátat fordítva kutatni kezdett a táskájában, majd a sikeres kutató-expedíció eredményeként felmutatott egy óvszert és egy
- Síkosító?! Csak nem… - néztem rá nagy szemekkel.
- Hát… előre terveztem. –mondta, majd visszatérve a kanapéra két lábam között elhelyezkedve hátradöntött és az egyik kezével megtámaszkodott fejem mellett, míg a másikkal (miután letette az előbb megtalált dolgait) elkezdett végigsimítani combomon. –Talán nem örülsz a meglepinek?
- Adok én neked mindjárt olyan meglepit… - és nyelvemet kidugva fordítottam a felálláson, így én kerültem felülre.
- Hékás! – mondta meglepve, miközben elkezdtem csókolgatni nyakát, egyre lejjebb haladva testén, ujjaimmal végighaladva ajkaim nyomán, míg el nem értem merevedő férfiasságát. Ekkor felnéztem rá és szemeit félig becsukva bólintott, majd hátrahajtotta fejét, és én elkezdtem kényeztetni. Először csak nyelvemmel nyaltam végig merevségén, majd tetejére apró csókokat lehelve számba vettem. Az elégedett hangokból ítélve tetszett neki, így folytattam az édes kínzást. Egyszer csak ujjaival hajamba túrt, mire felemeltem fejem és a vágytól tüzelő tekintetével találtam szemben magam.
- Azt hiszem, most én jövök. – majd felült és újra én kerültem alulra. Elhelyezkedve lábaim között elnyúlt kezével fejem mellett, hogy elvegye azokat a ’bizonyos kellékeket’. – Te szeretnéd, vagy csináljam én? – kérdezte, miközben kibontotta a kis csomagot.
- Együtt? – kacsintottam rá, majd kezeit megfogva ’közös erővel’ felhúztuk a gumit. Nyomtam a síkosítóból a kezembe, majd elkezdtem masszírozni izgalmát. Néhány mozdulat után keze csatlakozott enyémhez majd pár pillanat múlva elengedve azt hátradöntött és elhelyezkedett két lábam között. Testemen egyre feljebb haladva borított el csókjaival, miközben lassan belémhatolt. Halk nyögés hagyta el torkomat, és feljebb húztam lábaimat, hogy jobban hozzámférhessen. Éreztem, ahogy teljesen bennem van, majd lassú mozgásba kezd. Közben kezei sem tétlenkedtek, gyengéd érintéseivel kényeztette bőrömet, majd ujjait enyémekkel összekulcsolta mellettünk. Ekkor felémhajolt, és lágy csókot lehelt ajkaimra. Ahogy lökéseinek ritmusa egyre fokozódott, úgy váltak csókjaink is egyre szenvedélyesebbekké. Nyelveink vad csatába kezdtek hol egyikőnk, hol a másikunk szájában, és csak rövid lélegzetvételekre szakadtunk el egymástól. Egy idő után elkezdett lassítani, majd végleg elszakadtak ajkaink; mikor már éreztem, hogy közel a beteljesülés kicsusszant belőlem és felült a kanapén. Vágytól homályos tekintettel néztem alakját, majd felültem és rájöttem, mit is akar. Anélkül találtam ki gondolatait, hogy megszólalt volna, így egyik lábamat átvetve övéin, vele szemben elhelyezkedtem ölében. Kezeivel csípőmre fogott, hogy enyhén megemelve újra belémhatoljon. Újra magamban éreztem őt, majd elmosolyodtam és ajkaira martam. Egyik kezével végigsimított gerincoszlopomon, ezzel is izgatva amúgy sem nyugodt vágyaimat iránta, másik kezének ujjait pedig hajamba mélyesztette. Csókunkat félbeszakítva előrehúzott pár tincset és mélyen beszívta annak citrusos aromáját.
- Mondtam már, hogy mennyire imádom a hajad? – kérdezte, majd válaszomat meg se várva visszatért ajkaimhoz. Kezei egyre lejjebb vándoroltak testemen, majd derekamon megállapodva mozgásra késztetett. Nem kellett már úgysem sok, hogy elérjem vágyaim beteljesedését, így áttértem nyakának kényeztetésére. Apró csókokat leheltem gyönyörű nyakára, majd füléhez közeledve beleszuszogtam abba és ajkaim közé vettem fülcimpáját. Szerintem meglepődött, mert halk sóhajok hagyták el ajkait, majd ahogy tovább folytattam vállaira áttérve, egyre hangosabb nyögéseket hallatott. Miközben én bőrét kényeztettem, addig ő ujjaival finoman simogatott végig gerincemen, majd hirtelen megállt, én ránéztem volna, mire magához közelebb húzva magához teljesen bennemvolt. Meglepődöttségemben halk nyögés hagyta el ajkaimat, majd éreztem, ahogy kezeivel újra mozgásra kényszerít. Nem is kellett sok, és éreztem, hogy nem bírom tovább. Hogy elfojtsa hangomat, nyakamat végigcsókolva elért ajkaimhoz, majd sajátját rájuk tapasztva hallgattatott el. Minél közelebb voltam a végzetemhez, annál hevesebben csókolt, majd pár mozdulat múlva mindketten egyszerre nyögtünk fel az élvezettől. Pihegve hajtottam fejemet vállgödrébe, majd pár perc múlva kicsusszant belőlem. Leszálltam róla és elfeküdtem a kanapén, ő rám hajolt, de mikor újra elmerültünk egymás szájának ízlelésében, valaki kopogtatott. Tora ijedten szállt le rólam, és ruháit összeszedve kiment a mosdóba, amíg én felöltöztem és megigazítottam a hajam kicsit. Azt hittem, betörik az ajtó, mire kinyitom. Ki lehet ennyire türelmetlen?
- Shou? Hát te? Azt hittem hazamentél.
- Igen, de az ajtóban vissza kellett, hogy forduljak, mert elhagytam a kulcsomat. Gondoltam még Tora itt van, hátha odaadja az ő kulcsát.
- Jha igen. Mindenkinek van kulcsa a másik lakásához. Mindjárt megkeresem neked.
- És Tora hol van?
- Elment felfrissíteni magát a zuhanyzóba. Szerintem lassan már végeznie kéne. – amint ezt kimondtam, Tora kijött a fürdőből, egy szál farmerban, vizes hajjal. Ez tényleg lezuhanyozott.
Shou, hát te? Nem hazamentél?
- De igen, csak nem találtam a kulcsomat és gondoltam visszajövök, hátha itt talállak és elkérem tőled. Szerencsémre még itt voltatok, így nem kell elkocsikáznom a város másik felére, hogy találjak valakit, akinél nála van az én lakásomhoz is a kulcsa. Na de akkor oda tudod adni?
- Persze. – kezébe nyomtam a kulcscsomóját, majd levett róla egy ezüstszínűt, és Shounak odaadta. – De holnapra hozd majd vissza próbára!
- Rendben. És köszönöm. Megyek is, sziasztok! – ezzel kisétált az ajtón. Amint bezáródott, Tigrisem 2 karja kulcsolódott össze mellkasom előtt, nyakamon éreztem forró leheletét.
- Szerintem mi is lassan elindulhatnánk hazafelé. Nem ártana rendesen megfürdeni. Kádban…habok között…mit szólsz hozzá?
- Támogatom az ötletet. – fordultam felé majd megcsókoltam. – Felőlem akár indulhatunk is! – sejtelmes vigyor húzódott végig ajkain, majd mindketten rendesen felöltöztünk és elindultunk haza. Amikor beléptünk a lakásba, még meg se várta, hogy levegyem a pulóverem, rögtön húzott a fürdő felé.
- Lassabban te~ úgyse ülünk bele a kádba ruhástól.
- Ez igaz. Akkor…
- De nem a nappali közepén! Különben is. Éhes vagyoook~ előbb vacsorázzunk meg. Aztán elmerülhetünk a habokban.
- Hmmm… de én RÁD éhezem, és nem birok várni.
- Mint egy akaratos kisgyerek.
- Mit mondtál?
- Azt hogy akaratos vaaaaaagy~ de szeretlek X3 – ezzel átkaroltam nyakát, mire felkapott karjaiba és becipelt a konyhába.
- Akkor most magadra hagylak, egyél valamit, addig én elkészítem a fürdővizet.
- Oké. – azzal belevetettem magam a hűtőben található ételekbe. Csináltam magamnak egy szendvicset, közben elindultam a zubogó hang irányába. Mikor odaértem, résnyire kinyitottam az ajtót, de abban a pillanatban Tora ott termett és kizárt.
- Ez most mire volt jó? – kérdeztem, miközben egyik kezemmel megdörzsöltem az orromat.
- Nem jöhetsz be! Majd szólok, ha igen. – hallatszott a válasz az ajtó túloldaláról.
- De attól még nem kellett volna az orromra csapnod az ajtót.
- Gomen, nem volt szándékos. – dugta ki fejét az ajtón Tora, majd puszit nyomott fájó orromra. – Mindjárt készen vagyok, és jöhetsz.
- De mégis mit csinálsz?
- Meglepetés – mosolygott.
- Még egy?
- Igen. Baj?
- Nem, dehogy. De akkor se csapkodd az ajtót. – mondtam, és kaptam még egy cuppanósat.
- Gomen, még egyszer. Mindjárt jöhetsz nyugi. Addig edd meg a szendvicsed édes. – azzal megint bezárta a fürdőt. Addig leültem a földre és megettem a maradék vacsorámat, amikor egy kezet éreztem a vállamon.
- Váááh, ne ijesztgess baszki. – förmedtem rá drágámra, mert majdnem szívrohamot kaptam a hírtelen jött érintésétől.
- Nyugi van – vigyorgott – állj fel és gyere be. De! Előbb fordulj meg. Bekötöm a szemed.
- Még is minek? Mit terveztél már megint?
- Majd megtudod. Csak fordulj meg! – nem tudtam mire vélni titokzatosságát, de engedelmeskedtem neki. Megfordultam, és ő eltakarta szemeimet egy sötét selyemkendővel, majd bevezetett a helyiségbe. – Csak óvatosan lépkedj! – nem értettem, miért mondja ezt nekem, mire megéreztem talpam alatt valami puhát.
- Mi ez? – kérdeztem, majd levette a kendőt. Mikor újra láttam, nem hittem el, ami elém tárult. – Óh, te jó ég. – leesett az állam is. A padló tele volt rózsaszirmokkal, az ajtótól a kádig, és a háló bejáratáig, a nagy kádból majd ki csordult a rengeteg hab, a levegőben érezni lehetett a virágillatot, és villany helyett gyertyák világítottak be mindent. – Gyönyörű. Csak azt nem tudom, hogy mégis mikor csináltad mindezt? És honnan szereztél ennyi szirmot? És a gyertyák… hogyan… és mikor?
- Hát… néhány napja jött az ötletem, hogy meg szeretnélek lepni egy kicsit. És megkértem a többieket, hogy segítsenek rózsákat és gyertyákat szerezni hozzá.
- De hát mégis mikor hozták ide? Mert ma reggel még semmi nem volt itt, mikor elmentem itthonról.
- Shout kértem meg, hogy a mai koncert után hozzon át mindent.
- De akkor is. Mikor tudta idehozni?
- Amíg mi az öltözőben ’huncutkodtunk’.
- Eh? Teeeeee~ ennyire biztos voltál abban, hogy bemegyek oda? Mi lett volna, ha nem megyek?
- Igen számítottam. És tudtam, hogy be fogsz jönni. Ebben nem kételkedtem. De ha mégis inkább kint vártál volna meg, akkor máshogy szerveztem volna meg ezt az egészet.
- De nem értem, hogy miért.
- Hmm… lássuk csak… mert talán… szeretlek? És mert évfordulónk van.
- o___O;
- Ma egy éve, hogy először megláttalak a koncertünkön. Akkor nem gondoltam volna, hogy valaha is sikerült veled újra találkoznom. De egy hónap múlva megpillantottalak az utcán és követtelek. Emlékszel? A parkba mentél. Leültél egy padra és magányosan kémlelted az eget. És akkor elhatároztam, hogy megszólítalak. Éreztem, hogy te vagy az igazi, hogy ha ott és akkor nem megyek oda hozzád, talán nem lesz több alkalmam megismerni téged. De most inkább… merüljünk el a habokban – mosolygott, majd elkezdte levenni rólam a ruháimat. Mikor mindkettőnkről lekerültek a felesleges dolgok, beleültünk a forró, virágillatú vízbe.
- Hmm… ez nagyon jó. – görbült mosolyra a szám, és elkezdtem ujjammal a habokba rajzolgatni. Sajátom mellé még egy kéz csatlakozott, és együtt írtuk le nevünk kezdőbetűit… meg még néhány szívecskét…
- Emlékszel még az első csókunkra? – kérdezte, és éreztem, ahogy enyhe pír jelenik meg arcomon, de nem a forró levegőtől, ami a helyiségben keringett. – Aznap este, mikor kint a park padján leültem hozzád beszélgetni. Mikor megvigasztaltalak. Elmesélted, hogy mi bánt, hogy hiányzik az otthonod, a barátaid, elmondtad, hogy és miért jöttél Japánba. Akkor tudtam, hogy mellettem a helyed, hogy veled legyek, öleljelek, csókoljalak, elűzzem bánatod. És utána haza kísértelek… és megcsókoltalak… és te pirulva köszöntél el és mentél be a lakásodba. Megvártam, amíg valamelyik ablakban felgyulladnak a fények, aztán jutott eszembe, hogy nem is kérdeztem meg a neved. De utána napokig nem hallottam felőled, és akkor elhatároztam, meglátogatlak. Egész nap vártam, hogy hazaérkezz, ott vártalak a bejáratnál, aztán mikor már este sem jöttél, elindultam a park felé, hátha… és ott voltál… megint magányosan, és csak vártál… lábaidat felhúztad magadhoz ölelve őket ültél ott egyhelyben, szinte mozdulatlanul. Nem értettem, miért nem mentél haza, miért inkább a hideg éjszakában ücsörögsz egy padon… aztán rájöttem… rám vártál… vártál, hogy újra megjelenjek, hogy újra megvigasztaljalak… hogy…
- Hogy hátha belém szeretsz. Először kételkedtem benne, hogy valaha is lesz köztünk valami, mert én tudtam, hogy te ki vagy. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy te vagy az… hogy te vagy Tora, hogy híres vagy, hogy talán csak képzeltem azt, amikor megcsókoltál. Azt gondoltam, hogy egy olyan ember, mint amilyen te vagy, talán sose állna velem szóba… mégiscsak te vagy az Alice nine. gitárosa. Egy olyan ember, akit rajongók ezrei vesznek körül… miért pont én lennék az, akit megismernél… mert én is csak egy fangirl voltam… még mindig néha úgy érzem, hogy csak egy vagyok a sok közül, amikor a koncertjeiteken látom, hogy mennyi lány sikítozza a neveteket… a te neved… néha kicsit féltékeny vagyok, amikor látom, hogy incselkedsz a közönség női tagjaival fellépéseken.
- Szóval féltékenykedsz? Akkor azért nem szállsz le rólam, amíg haza nem érünk, nehogy elraboljanak a fangirlök?
- Igen! Ano… NEM!
- Nem?
- Nem… na, jó… talán…
- Talán?
- Jól van akkor igen, azért! – éreztem, hogy megint elpirulok, és lekezdtem elmerülni.
- Hé, azért nehogy elsüllyedj itt nekem! – fogta meg derekam, és húzott vissza magához, majd megcsókolta nyakamat. Kezei a víz alatt elkezdtek simogatni, először a combjaimat, majd egyre feljebb…
- Tora!
- Haiii~
- A kezed?!?!!!
- Haiii~ még megvan mind a kettő.
- Akkor tartsd őket magadnál! Ne nálam! – kicsit elpironkodtam, mert már enyhén nem jó helyen jártak kezei, de valahogy őt ez nem zavarta. Egy könnyed mozdulattal fordított meg és kerültem ölébe.
- És most? Egyéb ellenvetés?
- Hülye vagy és perverz…
- Talán nem tetszik valami kegyednek? – kérdezte, és közelebb húzott magához.
- Nnnnnnyeeeem~ perszehogynem… nem akarom a fürdőkádbancsinálni! – vigyorog. Nem hiszem el, hogy kiröhög!
- Nem? Akkor fürödjünk meg és menjünk az ágyba.
- …
- Most mi a baj ezzel?
- Semmi. – húztam mosolyra számat. – csak telhetetlen vagy~
- És?
- Semmi…
- Akkor meg? – e költői kérdés elhangzása után, meg miután rájöttünk, hogy már vagy egy órája lassan, hogy a vízben ázunk, ami már enyhén elhűlt, leöblítettük egymásról a habokat, és kimásztunk a kádból. – Törülköző, meg ne fázz, amíg a szobába érünk. – ezzel beletekert egybe, majd derekára is vett egyet, és egy röpke puszi után felemelt, hogy elcipeljen hálóhelyünkre.
- Héééé~ tegyélmárleeeee~
- Tán megint nem tetszik valami? Jól van… - tett le vissza a földre, a rózsaszirmokkal hintett kőre, nem engedve el derekamat. Felnéztem rá, és láttam tekintetében, hogy kicsit csalódott, amiért nem hagytam neki, hogy csak úgy gondoljon egyet, és felkapjon. Átkaroltam nyakát, majd lehúztam magamhoz, és ajkaiba haraptam, majd végignyaltam rajtuk.
- Meglepődtél mi? Nehogy már csak én legyek az, aki egész nap meglepődik. – majd elkezdtem lassan hátrafelé ráncigálni őt a szobába. Már a küszöbön majdnem hátraestem, de megtartott. Az ágynál már nem sikerült, és elvesztve egyensúlyunkat zuhantunk le rá mind a ketten. Tora fölém hajolva csak vigyorgott, majd közelebb hajolt:
- Akarlak~
- Nem vagy te kicsit telhetetlen? – mosolyogtam vissza rá.
- Nem?! – hallottam válaszát, de visszavágni már nem tudtam, csak halk sóhajom visszhangzott, miközben Tigrisem egyre lejjebb harapta-csókolta nyakamat, vállamat. Közben keze törölközőm alatt simogatta bőrömet, mire felnyögtem.
- És akkor mi a gond a telhetetlenségemmel? – súgta bőrömnek, miközben ujjai egyre érzékenyebb helyen jártak. – Egyéb kifogás? - csak megráztam felem, és újabb sóhajok törtek fel tüdőmből, mikor Tora feljebb csúszott rajtam. Néhány percig még élveztem kényeztetését, de mikor éreztem, hogy többet akar, egyik kezemmel beletúrtam hajába.
- Valami gond van? – kérdezte vágytól rekedtes hangján.
- Nem felejtettél el valamit?
- Hmmm…nem?
- Khm!
- Hmmm… miért kell elrontanod a legszebb pillanatban a dolgokat?
- Mert nem szeretnék még… tudod… kicsi Torákat látni a lakásban rohangálva. – néztem rá kicsit durcásan, aztán tányérnyi kiskutyaszemekkel drágámra, mire hajlandó volt felülni, hogy kivegye a fiókból azt a bizonyos dolgot.
- Egyéb kérés? Óhaj-sóhaj? – kérdezte, mire én vigyorogva ráztam meg fejemet.
- Csak siethetnél kicsit. – mondtam még mindig vigyorogva, miközben felültem én is az ágyon.
- És még én vagyok a telhetetlen? – kérdezte, miután felhúzta merevségére az óvszert, és egy mozdulattal tepert vissza le az ágyra – ha ennyire türelmetlen vagy, akkor viseld a következményeit – súgta fülembe, majd gyengéden nyakamba harapott és belémhatolt. A hírtelen jött feszítő érzéstől bennragadt tüdőmben a levegő, testem megfeszült Tora alatt és csak néhány másodperc elteltével tudtam újra oxigénhez jutni. Mintha egy pillanatra megszűnt volna körülöttem létezni minden. Tora lassú mozgásba kezdett bennem, ezzel visszarángatva engem a valóságba, halk, mély, rekedtes hangja egyre izgatóbban hatott belsőmre, mégha nem is értettem, hogy mit próbál közölni velem, de mégis… ez az egész előhozta belőlem a kisördögöt.
- Hmmm… Toraaaaaa~
- Igen? – kérdezte, mire én azzal okoztam neki megdöbbenést, hogy fordítottam az egész felálláson. Most ő került alulra. Nem tudott mást, csak meglepődött képet vágni, de rögtön el is vigyorodott, mire én vágtam furcsa arcot.
- Most mit vigyorogsz? Azt hittem meglepődsz… - támaszkodtam meg feje mellett.
- Egy kicsit meg is lepődtem, de…
- De?
- De már megszoktam, hogy ilyen kiszámíthatatlan vagy. – és kirántotta támaszt adó kezeimet alólam, és majdnem ráestem, de megfogott. Azt hittem kiugrik a szívem a helyéről.
- Ne ijesztgess teeeeee~
- Gomen, de akarlak… - ezzel felült, velem az ölében, egyik kezével hátamon simított végig, míg másikkal támaszkodott, és megcsókolt. Olyan szenvedéllyel játszott ajkaimmal, mint eddig csak nagyon ritkán. Ezzel is jelezte, hogy ez egy különleges nap számára… és számomra is. Mellette különlegesnek érzem magam, mindig kitalál valamit, hogy ne unatkozzunk… még ha ez legtöbbször abból is áll, hogy a rövid program végén az ágyon kötünk ki egymásba gabalyodva. De szeretem… mégha telhetetlen is, és néha gyerekes… de épp ezt szeretem benne. Sose unatkozik mellette az ember. Mindig képes mosolyt csalni arcomra, mellettem van a nehéz pillanatokban is, és a bandára is van ideje.
- Ahhhhhhhh. – végigkarmolt hátamon, ezzel kizökkentve gondolataimból.
- Elábrándoztál megint… foglalkozhatnál velem is kicsit. – durcásan csókolt rá nyakamra, ujjait belefúrta hajamba, és újra eldőltünk az ágyon. Én rajta, ő alattam. A következő pillanatban viszont megint maga alá gyűrt, s lassú mozgásba kezdett bennem. A szobát vágyunk hangjai töltötték be, sóhajaink, nyögéseink keltek útra és tűntek el a sötétben. Percről percre egyre közelebb taszítottuk egymást a gyönyör felé, míg mind a ketten el nem értünk a csúcsra. Még pár lökés, és Tora pihegve hajtja fejét nyakamhoz és szuszog fülembe:
- Aishiteru…
- Atashi mo aishiteru – mosolygok, mire finoman megcsókolja nyakam, majd óvatosan megharapja – auu~ már harapsz is?
- Finom vagy azért…
- Az még nem jogosít fel arra, hogy belémharapj… - csücsöritek durcásan, mire ő vigyorogva kicsusszan belőlem, és elterül mellettem az ágyon. Oldalra fordulok és hozzábújok, nem akarok elszakadni tőle.
- Dorombolni nem akarsz? Olyan vagy, mint egy bújós kismacska. – végszóra feljebb másztam rajta, vállgödrébe fúrtam arcom, és feljebb haladva nyakán végigcsókolva doromboltam neki. Majd füléhez elérve beleszuszogtam, és nevetve csúsztam vissza mellkasához. – egy kerge kismacska… az én bolond kiscicám… - kaptam puszit fejem tetejére.
- Te meg az én lökött Tigris-samám vagy. – mosolyogtam továbbra is mellkasán feküdve, hallgatva egyre nyugodtabb szívverését, érezve teste melegét, miközben egyik karjával magához ölel, másik kezével pedig hajamat túrta kócosra… Lassan, nem is emlékszem mikor, de elaludtam… álmomban is velem volt, vigyázott rám, nem engedett el… szeretett… most is szeret…
~vége~
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
